A Bild című német napilap hétfőn írt erről, hozzátéve, hogy a lipcseieknek majd csak akkor kell átutalniuk az összeget a liverpooli klubnak, amikor már megkapták a BL idei szezonjának pénzdíját.
A párharc első meccsét szintén a magyar fővárosban játszották,
a visszavágót pedig azért kellett elköltöztetni, mert Németországban utazási korlátozások és kötelező karanténidőszak vonatkozik azokra, akik Nagy-Britanniából érkeznek. A lipcsei együttes tagjaira így két hét elkülönítés várt volna, ha a meccset Liverpoolban rendezik.
A Bild információi szerint – az európai szövetség (UEFA) szabályzata alapján –
az angol egyesület a startpénz 10 százalékának megfelelő kompenzációs díjat kap majd a lipcsei klubtól.
Ez, kiindulva a tavalyi összegből, legalább 1,5 millió euró (551,6 millió forint) lehet. Az UEFA a mostani kiírás startpénzét még nem hozta nyilvánosságra.
A Gulácsi Pétert, valamint a sérült Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató
RB Leipzignek a budapesti meccsrendezés költségeinek felét is állnia kell,
és a Bild értesülései szerint a németeknek már a párharc első találkozójával összefüggésben is 300 ezer eurós (110 millió forint) költségük keletkezett.
A február 16-án rendezett első találkozót a Liverpool nyerte 2-0-ra, a visszavágóra szerdán 21 órakor kerül sor a Puskás Arénában.
(MTI)
Fotó: MTI, Illyés Tibor.